Túl sokat hibázik a csapat, és mindössze kilencedik a bajnoki tabellán mínusz négyes gólkülönbséggel.
Jürgen Klopp menedzsert nem lepte meg az, hogy a Liverpool a hétvégi bajnokin 2-0-s előnyről sem tudta behúzni a három pontot, mert a kiesés ellen küzdő Sunderland az utolsó tíz percben egalizált. A német szakember szerint a legnagyobb baj az, hogy rengeteget hibáznak mindkét kapu előny.
"Természetes, hogy úgy tűnik, könnyű ellenünk gólt lőni, hiszen csak meg kell nézni, hol állunk a tabellán és milyen gólkülönbségünk van. Ez nem normális, ez speciális helyzet" - fogalmazott Klopp, aki a Sunderland ellen nem volt ott a kispadon vakbélgyulladás gyanúja miatt. "A fontos pillanatokban sok hibát ejtünk. Ez a helyzet. Az, hogy két gólt kapunk az utolsó tíz percben, ritka. Ha kapsz egyet, már idegesebb leszel, és a másodikhoz az ellenfélnek elég egy helyzet. Előtte azonban nekünk be kellett volna lőnünk a harmadikat és a negyediket is. Megmondom őszintén, a második gól nem lepett meg. Az ágyamban feküdtem és azt mondtam, 'Oké'. Nem voltam biztos abban, hogy nyerünk. Ez a helyzet."
Klopp hozzátette, megnyugtatja az a tény, hogy játékosai sok helyzetet alakítanak ki, mindig gólt akarnak szerezni. Erre pedig lehet építeni.