Már a City is lecsapna Emre Canra
2018. január 19. írta: milan10kb

Már a City is lecsapna Emre Canra

emrecan.jpgA német középpályás csak a futballra kíván koncentrálni, minden egyebet az ügynöke intéz.

A szezon végén lejár Emre Can szerződése Liverpoolban, és a 24 éves válogatott futballista iránt már minimum egy éve élénken érdeklődik az olasz Juventus, ahogy a német Bayern München is. A napokban azonban úgy nyilatkozott, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy hosszabbítson jelenlegi kenyéradójával.

"Én csak a játékra összpontosítok, minden, ami a jövőmmel kapcsolatos, azt az ügynököm intézi. Remekül érzem magam Liverpoolban, miért távoznék?. Meglátjuk, mit hoz a jövő" - fogalmazott Can, aki iránt már a Manchester City is érdeklődik, legalábbis a Mirror szerint.

A lap úgy tudja, minden attól függ, igazol-e még középpályást Jürgen Klopp menedzser. A lap név szerint Leon Goretzkát említi. A Schalke játékosának kegyeiért a Bayern is sorban áll, jelenleg a bajorok állnak a legjobban a nyáron szintén szabadúszóvá váló futballistáért. És a München csak egy középpályást akar, így Cannak maradna a Liverpool, a Juventus vagy a City.

Kövess minket a Facebookon is, nehogy lemaradj a legfrissebb átigazolási hírekről!

Beppe Marotta, a Juventus vezérigazgatója úgy nyilatkozott, mindent megtesznek azért, hogy Cant szerződtessék. Meglátjuk.

FRISSÍTÉS

A Schalke péntek délelőtt megerősítette, Goretzka a Bayernhez szerződik.

A bejegyzés trackback címe:

https://thisisanfield.blog.hu/api/trackback/id/tr3213587573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása