Coutinho távozik - hivatalos
2018. január 07. írta: milan10kb

Coutinho távozik - hivatalos

coutinho_talksport.jpgEzt a Liverpool is megerősítette hivatalosan. Volt, aki már Coutinho-mezt égetett.

Rövid közleményében számolt be arról a Liverpool hivatalos honlapja, hogy Philippe Coutinho távozik a spanyol La Ligában szereplő Barcelonához, miután sikerült megállapodnia a két egyesületnek. A brazil középpályásnak már csak át kell esnie az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

Jürgen Klopp menedzser elmondta, Coutinho már a nyár közepén kijelentette, távozni akar a katalán sztárcsapathoz. Hozzátette, mindent megtettek azért, hogy maradásra bírják, ám a játékos szándékai egyértelműek voltak. Sokat sejtetően azt is elmondta, "lesznek jó befektetéseink". A Liverpool 120 millió eurót kap Coutinhóért, plusz 40 millió bónuszként kerülhet még hozzá.

Hogy kivel pótolhatja a klub Coutinhót? Arról egy korábbi cikkünkben már írtunk. Egy biztos, Rijad Mahrez iránt nem érdeklődnek a "vörösök", ezt már az angol újságírók biztosra veszik.

Egy Liverpool-szurkoló már Coutinho mezét is elégette. A klub egyébként 50 fontos utalvánnyal kedveskedik azoknak, akik a 2017/18-as Coutinho mezből már vásároltak.

A bejegyzés trackback címe:

https://thisisanfield.blog.hu/api/trackback/id/tr6913555805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Usulkjt001 2018.01.25. 08:51:23

Nem váratlan a távozása, mindenképpen menni akart és a Barcelona is mindenképpen meg akarta szerezni. A Liverpool támadósora így is impozáns. Abban reménykedtem, hogy most Klopp régi szokásával ellentétben végre a védelemmel is kellően foglalkozik. Ehelyett leigazolt horror áron 1 azaz 1 darab védőt, aki mindjárt csinált is egy gólt a PL tökutolsó helyezettjének...

Folytatódik a Liverpooli előző korszak? Pedig eddig Klopp óvatos volt és remek játékosokat hozott, de szerintem ez Van Dijk egy piszok nagy koppanás lesz. Vagy ne legyen igazam.
Ott van a kiváló brazil baloldali középpályás Jorge a Monacoban vagy Jonas Hector a Kölnben, mindegyik megszerezhető áron. Az olasz és spanyol bajnokságban hemzsegnek a jobbnál jobb védők, fiatal tehetséges hátvédek, akikből hamarosan sztár védő lehet:
Antonio Barreca (Torino)
Lorenzo Dickmann (Novara)
Mario Gaspar (Villareal)
Unai Núñez (Bilbao)
De akár máshol is:
Linus Wahlquist (Norrköping)
Federico Dimarco (Sion)

Szóval lenne miből válogatni a Coutinho-ért kapott pénzből és 1 helyett igazolhattak volna 5 legalább ilyen jót. Mindegy, remélem Van Dijk rácáfol végül a rossz előérzetemre. De még így is van bőséggel javítanivaló, főleg a középpályán, és megint csak a brazilok, a spanyolok és az olaszok kerülhetnek az előtérbe. Vagy akár az afrikai játékosok. Volna ötletem, de nem akarom teleírni nevekkel a hozzászólást.
süti beállítások módosítása